Téli séta

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, én régen szerettem a telet, annak ellenére, hogy elég fázós típus vagyok. Aztán két éve, mikor Lóri megszületett, már olyan macerás volt a sétáltatás télen, ráadásul nem is igazán szerette a babakocsit.

De így, két gyerekkel még rosszabb a helyzet, először kitalálni az idő függvényében, mit is adjak a gyerekekre, hogy ne fázzanak. Aztán következik Lóri hisztije, hogy ő bizony nem jön sétálni (ha meg már lementünk, persze feljönni nem akar...). Nagy nehezen meg lehet azért győzni, ha mással nem, azzal, hogy mi már indulásra készen vagyunk és ő akkor elkezd félni, hogy itthon marad. Először Marcit öltöztetem fel félig, hogy már csak bundazsákba kelljen tenni, aztán jön Lóri, én meg ahogy sikerül, akkor öltözöm. Persze viszünk magunkkal cumit (bár Marci nem cumizik, mert az ujjszopi a mindene, de mivel a zsákban van a keze, sétánál mégis jól jön néha a cumi), Lórinak enni- és innivalót (nehogy éhen haljon útközben :).
Nagy segítségem a testvérkocsi, Lóri kapitány ül elöl (ő mondja meg, merre menjünk), Marci pedig még épp elfér hátul, ő így jobban is van védve. Néha kenguruval megyünk sétálni, Marci azt is szereti, Lóri pedig így tudja fogni a kezemet és a mozgásigényét is jobban ki tudja elégíteni.