Mérleg számokban: 1 fog, 6610 gramm és 70,5 cm. Lórival fej-fej mellett haladnak a kiskönyv szerint súlyban és magasságban. :)
Nagyon mozgékony baba, egész nap forog, kúszik, bejárja a kiságyat és a nappalit is. Pár hete elkezdett kutyázni is, de nem sikerül igazán jó pillanatban elcsípnem soha, a kamerának már nem úgy produkciózik. :) Nagyon élvezem, hogy 180 fokban elfordul a kiságyban és utána újra visszaalszik, pedig a hangját se hallom, hogy megébredt volna. :)
Továbbra is rajong Lóriért, reggel, ébredéskor már őt keresi a szemével és egész nap képes lenne azt figyelni, hogyan játszik a bátyja. Lóri pedig szívesen produkálja magát neki.
Sokat mosolyog és barátságos is, de néha bizony legörbül a szája, ha egy rég látott családtag, vagy ismerős szól hozzá.
Napközben kétszer-háromszor alszik, leginkább már a kettő jellemző, aztán 8-9 óra között kezdődik az esti alvása. Általában 2-kor ébred, aztán 5-7 körül következőleg.
Az evése változó, szopizik napi 5-6-szor, de szerintem ez már nem tart sokáig... Nem utasítja vissza, de szerintem nagyon keveset szopizik már és ez kicsit hülye kifejezés, de olyan, mintha nem is érdekelné már... Ez alól csak az esti, elalvás előtti szopi a kivétel. Gyümölcsöt és zöldséget délelőtt és délután is eszik már, kb. 100 grammot, de egyre gyorsabban és jobb étvággyal fogyasztja el azt.

Nagyon hosszú baba! És tök jó a napirendje.
VálaszTörlésSzopival meg csak biztatni tudlak, tudod... Lórival is ugyanezeket mondtad, aztán még kétszer annyi ideig szopott, pedig közben terhes is voltál :) Ekkora babákra jellemző ez a nem érdeklés.